TOKIO HOTEL - ICH WILL FREI SEIN!

#4

Igaz kicsit megkésve, de itt az új rész! Köszönöm a pontozást, kommenteket, továbbra is várom őket. ^^
Szóval...

-Igazad van haver, ez a csaj kibírhatatlan!
-Mi történt?

-Kimentem hozzá, meg akartam ismerni, de… áh, hagyjuk!
-Megismerni? Minek?
-A menedzserünk felesége lesz és… nem ártott volna jóban lenni vele, nem gondolod?
-Talán.
-Mindegy most már.
-Mondtam, hogy valami nem stimmel vele. Tuti David pénzére utazik.
-Ne beszéljünk róla, felhúztam magam.

Bántottak Bill szavai, de igazat mondott. Sajnálom, hogy köztünk már nem lesz barátság, viszont… jobb is így. Ha nem beszélünk, kevesebb az esélye annak, hogy elszóljam magam. Remek, a négy srácból már kettő utál. Gratulálok Relinda! Hamarosan eléred, hogy te légy a srácok szemében a gonosz mostoha… vagy legalábbis valami olyasmi. Reményvesztetten csatlakoztam a svédasztalnál habzsoló Tomhoz, hogy egyek valamit.
-Na, milyen a buli? – érdeklődött vigyorogva.
-Nagyon… jó. Ennél jobb már aligha lehetne – hangomban gúny élét véltem felfedezni, amit a srác szerencsére nem vett észre. 
-Én is jól érzem magam. Főleg úgy, hogy az a szőke gyakorlatos maca engem bámul egész este. Ennek szoba lesz a vége!
-Jézusom Tom! Eszünk! – nevettem. Jól éreztem magam vele, két perc alatt felvidított. – Most elvetted az étvágyam – tettem le a tányért.
-Akkor engesztelésképp megpörgethetem a leendő Frau Joshtot?
-Meg! – nyújtottam felé kezem.
Talán Tom és én egyszer barátok leszünk…

Az este tulajdonképp egész jól sikerült. Hajnali kettő körül értünk haza. Nem lepett meg a látvány, ami várt. Adelaida a fotelban ülve horkolt, Norberta, pedig a kanapén fekve rugdalózott.

-Vidd be, de azonnal! – kiabált rám David. Látni sem bírja. Felkaptam a kicsit és besétáltam vele a szobájába. Elaltattam, majd visszamentem a nappaliba. Szerencsére David anyja addigra már elment.
-Hogy érezted magad? – érdeklődött tündéri csevegő hangon.
-Szórakozz mással – mutattam be neki, mire hangosan felröhögött. – Fordulj fel! – csaptam magamra a szobaajtót. Átöltöztem, majd rögtön le is feküdtem. Ismét eltelt 24 óra. Olyan 24 óra, melyből körülbelül 30 perc volt elviselhető számomra. A Tommal töltött idő.

A következő egy hétben David egyszer sem éjszakázott itthon. Nem mintha bántam volna, sőt! Az album sikeresen elkészült, két hétre rá piacra is dobták. Hatalmas sikere lett. A viva szinte egész nap az új számokat játszotta, és be kell valljam: egy-kettő még számomra is hallgatható volt. Egy olyan ember számára, aki inkább a pop világában érzi otthon magát. A turné előtti másfél hónap kegyetlenül lassan akart eltelni. Davidnek semmi dolga nem akadt, egész álló nap engem terrorizált. Azt hiszem, a körülbelül 45 napból, ha felet egyedül tudtam lenni, akkor sokat mondok. Csupán Bill jött át egyszer pár órára. Ahogy az a srác nézni tud rám… Jézus! Ha tekintettel lehetne ölni, nyilvánvalóan már alulról szagolnám az ibolyát. Na de nem baj, engem sem kellett félteni. Egyszerűen visszagrimaszoltam rá, és kész. Még jó, hogy többször nem jött.  Az utolsó heteket Tommal és Georggal töltötte valahol a Karib-tengeren.
-Bepakoltál már? – nyitott be David a szobámba.
-Most fejeztem be. Már csak Norberta cuccai vannak hátra.

2. rész

-Na de nem leszek olyan kemény, hagyom, hogy hozd a kis játékodat is. – bökött fejével Norberta szobája felé.
-Mily nagylelkű! Azért kíváncsi volnék rá, mire kellett ez a nagy cécó a vacsorával. Gondolom, ezt azért még megosztod velem.
-Természetesen. Pár lány a stábból nagyszabású partit hozott létre a srácoknak ajándékba, az album elkészülése miatt. Mára.
-Remek. És? 
-Ott lesznek ők, a stábtagok, én és természetesen te is kedvesem. Gondoltam mégse doblak be csak úgy a mélyvízbe, megismertetlek velük egy zártabb körű vacsorán.
-Mi? Minek mennék?
-Mert azt mondtam. Talán van valami kivetnivalód? – vigyorgott rám. Tudom melyik fajta vigyor volt ez, úgyhogy a következőt válaszoltam:
-Nem, nincs.
-Helyes! Jó éjt!
 Még ittam egy pohár vizet, majd én is bevonultam a szobámba.

Nehezen ment az ébredés. Lüktetett a fejem, majd szétment. Pedig biztos voltam benne, hogy nem ittam túl sokat az este. Kibotorkáltam a konyhába, feltettem egy adag kávét. Szinte azonnal megtaláltam David üzenetét, miszerint elment, este jön, valamint még azt is odafirkantotta, hogy nem ártana elkészülnöm fél hétre. Egy szál égő cigivel, valamint egy nagy bögre kávéval álltam ki az erkélyre. Üveges szemekkel meredtem a mélységbe. Norberta sírására ocsúdtam csak fel. Azonnal berohantam hozzá. Igen, ő a gyengepontom. Imádom a kiscsajt, meghalnék, ha történne vele valami, és ezt David is nagyon jól tudja. Megetettem, megitattam, játszottam vele egy kicsit, amit a világ legédesebb mosolyával jutalmazott.
-Két hónap múlva már úton leszünk kicsim – ringattam ölemben. – Vajon mit fognak gondolni, kim vagy? A lányom? A Daviddel közös lányom? – fintorodtam el. – Uram Isten, az kéne még csak! Soha az életben nem fogok szülni ennek a disznónak!
Mivel David nem jött haza ebédre, nem főztem, csupán salátát csináltam magamnak. Evés közben a TV-t bámultam, mint szinte egész nap. Elvégre mit is csinálhatnék? Nem mehetek sehova, unatkozom. A viván pont egy élő közvetítésű interjú ment, ahol épp David és a Tokio Hoteles srácok vendégeskedtek…
-Ha jól értesültem az album már kész, csak az utolsó simítások maradtak, ugye? – kérdezte a szemrevaló fekete maca Davidet. Egyébként oly módon flörtölt Billel, hogy az már törvénytelen.
-Pontosan. Tegnap lettünk készen, ma este pedig ünneplünk!
-Megérdemlitek. A turnéról tudhatunk már valamit?
-Mindenképp Németországon belül maradunk. Közel 30 állomásunk lesz, minden a szokásos módon fog lezajlani. Valami azonban mégis más lesz. A félreértések kedvéért szeretném leszögezni, ha valaki lát velünk egy fiatal lányt, ne kezdjenek pletykába, ne találgassanak, hogy melyik srác barátnője, mert ő a menyasszonyom! – vigyorgott David a kamerába.
-Kétszínű pöcs – mutattam be a képernyőnek.
-Nahát! Van menyasszonyod?
-Igen, fél éve. Elég nagy köztünk a korkülönbség, de szeretjük egymást és… - körülbelül itt kapcsoltam ki a tévét. Hazug disznó! Különben is: minek kell belekeverni ebbe az egészbe?  Úgy megmondanám neki, legalább egyszer az életben! Három óra körül beállított David anyja egy kondér kajával.
-Ezt meg minek hozta?
-Szegény fiamnak, biztos éhezteted.
-Hát hogyne, azért van a hűtő tele főtt étellel.
-Velem csak ne feleselj, te kis csitri! – emelte felém a kezét, de lefogtam. – Különben is, olyan pocsékul főzöl, csoda, hogy meg tudja enni szegénykém.
-Na most már kotródjon innen! – álltam föl. Tetszett, hogy ő nem tud megzsarolni, neki bármit lehet mondani, elereszti a füle mellett. Nem az a dolga, hogy megbüntessen, vagy fenyegessen, csak vigyáznia kell rám. Nem ment sehova.  Állandóan itt őrködik, mikor David nincs itthon. Nem tudom, mit gondol az az őrült, talán, hogy kiugrok az erkélyen? Haha, ne nevettessen már! Kénytelen voltam elviselni az öregasszonyt. Lábát a dohányzóasztalra téve cigizett a nappaliban, miközben az egyik 16 karikás szembesítő showt nézte. Én csak fintorogva bámultam, megtartva a 2 méteres távolságot.
-Jó lenne, ha nem a nappaliban dohányozna, tudja kisbaba is van a lakásban.
-David tulajdona, ne szólj bele! Különben meg kit érdekel az a kis fattyú?
-Idefigyeljen! – rontottam meg a karját. – Utálhat, tönkre teheti az életem, elhordhat mindennek, aminek akar, de figyelmeztetem: ha arra az ártatlan kislányra mégegyszer ha csak egy szót is szól, esküszöm, nem felelek magamért! – ordítottam, majd berohantam Norbertahoz. Megérezhette, hogy történt valami, ugyanis pityergett szegénykém. Nyugtatásképp a karjaimba zártam, ringatni kezdtem. Egész délután csakis vele foglalkoztam. Félő volt, ha kimegyek, valami olyasmit teszek, amit nem lenne tanácsos. Fél hat körül kezdtem készülődni. Lezuhanyoztam, besütöttem a hajam, kisminkeltem magam, majd felöltöztem. A kedvenc ruhám vettem fel, azt, amit David egyenesen utál. Babarózsaszín, pánt nélküli, selyem kreáció. A combom közepéig ér, a derekamnál hatalmas masnit helyeztek el rajta. Indulás előtt még megvacsoráztattam Norbertat, majd nem szívesen ugyan, de Adelaida kezei közé adtam. Utálja a gyerekeket, főleg őt, bármire képes lenne, azt hiszem.
-Már megint ezt vetted fel? – érdeklődött fintorogva David mikor meglátott.
-Ezt. Ne nézz rám, ha nem tetszik. Most pedig induljunk! – vettem kézbe a táskám. Egész odaúton arról papolt, mit, hogyan KELL csinálnom. Ahogy azonban kiszálltunk szerelmes mosolyt intézett felém, megfogta a kezem.
-Utállak – mosolyogtam rá angyalian. Visszavigyorgott. Kopogás nélkül húzott be  a házba. Idáig azt hittem valami kis összeröffenés lesz, erre idecsődült vagy ötven ember.
-Végre hogy ideértetek! – ölelte át Davidet Tom. – Szia Linda! – puszilt meg.  Erre nem számítottam.
-Hé! Szállj le a menyasszonyomról! – nevetett kedves párom, én viszont csak mosolyogtam egy szépet a srácra.
-Örülök a találkozásnak Tom – léptem beljebb. Valamiért szinte mindenki meg akart ismerni. Hát persze, David miatt. Legalább ötvenszer kellett elmondanom ugyan azt a szöveget: „Hello! Relinda Schwarz vagyok, de inkább Reli vagy ha nagyon muszáj Linda!” Már ebben elfáradtam. Az első órákban hősiesen viseltem David ölelését, csókjait, a folytonos vigyorgást, de mikor megszaporodtak a „mikor lesz az esküvő?” és a „hány gyereket terveztek?” kérések besokalltam. Egy pohár vörösborral valamint egy szál cigivel léptem ki a teraszra. Egy negyed órácskát sikerült egyedül maradnom. Aztán megszűnt a varázs… Bill kilépésével.
-Hát te?
-Szükségem volt pár csendes percre. Tudod… nem vagyok az ilyesmihez hozzászokva.
-Tudom – nevetett.
-Igazán? - dehogy tudja. Vagy talán tudja, hogy a vőlegényem hónapok óta fogságban tart, és egy kislánnyal zsarol? Tudja, hogy David többször is megvert már? – Kétlem.
-Tapasztalat. Én sem viseltem túl jól az elején, mikor több tíz ember faggatott egyszerre.
-Teljesen mást érzek, mint te akkor.

-Mit?
-Nem hinném, hogy pont neked kéne erről mesélnem.
Valljuk be: tényleg buta ötlet lenne Billnek elregélnem, hogy hónapok óta nem jártam kint a szabadban, és hogy nem beszélgettem senkivel.
-Szóval nem bízol bennem.
-Nem erről van szó.  De ha mégis, az sem baj. Nem ismerlek és te sem engem.
-Azt hittem jobb fej vagy.
-Sajnálom, ha csalódtál, de nem a borítójáról kell megítélni a könyvet. 
-Már feltűnt – kortyolt bele az italába. – Azt hittem, jó ötlet beszélgetni veled. Tudod mégsem akartam úgy elindulni, hogy egy olyan lánnyal legyek összezárva, akiről semmit nem tudok. Hát mégsem volt az.
-Talán ha nem faggatóztál volna, most nem itt tartanánk.

1. rész

Vannak, akik elégedetlenek az élettel. Igen, én is ezt a tábort erősítem körülbelül 2 éve, akkor megismertem David Jost-ot. Hogy ki ő? A vőlegényem. Gondolom nem érted a problémám. Ez esetben nincs más hátra, mint az előre! Relinda Schwarz a becsületes nevem, a barátnőimnek, családtagoknak csupán Reli, esetleg Linda. 19 éve születtem Berlinben. Davidnek Erika mutatott be, az unokahúga. Nekem pedig a legjobb barátnőm. Első látásra szerelem volt a javából, legalábbis az én oldalamról. Hiába a majd’ 20 év korkülönbség, megtetszett. A sors úgy hozta, hogy ismét találkozzunk egy partin. Borozgattunk, táncoltunk, elkérte a telefonszámom. Megadtam neki, mégis mit tettem volna? Két hétig nem keresett, kezdtem kétségbe esni. A harmadik héten azonban megtört a jég: elhívott kávézni. Örömmel igent mondtam, úgy, mint a soron következő 10 randira is. Fél évre az első találkára megkért, hogy legyek a barátnője. Büszkén mutogatott mindenkinek, a Tokio Hoteles srácokat azonban a mai napig nem láttam élőben. Talán fél, hogy segítséget kérnék tőlük. Erre majd visszatérek később. Kapcsolatunk harmadik hónapjában összeköltözünk, majd mikor fél évesek voltunk megkérte a kezem. Idáig volt felhőtlen a boldogságom. Hogy azóta mi van? Maga a pokol. Találkoztam az egyetemen egy sráccal, Bennel.  Jóba lettünk… talán túl jóba. Egy aprócska csók is elcsattant köztünk. Mikor David rájött, hogy megcsaltam, hatalmas jelenetet rendezett, nem csak Bent, de engem is megvert. Igen, bántalmazott. Föl akartam jelenteni, el akartam hagyni. Nem tehettem. Megfenyegetett, ha bárkinek is szólok, megöli a megboldogult nővérem gyermekét, akit mi nevelünk. Újabb rejtély? Bizony. Drága nővérkém, Augustina… Egy éve halt meg, elütötte egy autó a bár előtt, ahol dolgozott. Egy csodálatos kisbabát hagyott maga után, Norbertat. Mivel az élettársa még akkor elhagyta, mikor kiderült, hogy várandós, a szüleink pedig nem álltak vele szóba, hozzánk került a csöppség. Annyiszor próbáltam már elmenekülni vele, de ez lehetetlen. David – ha elmegy itthonról – bezárja a gyermekszobát. Ilyenkor az anyját hívja át, hogy foglalkozzon a picivel. Ő sem segít, olyan, mint a fia. Azt hiszem, emellett a mocsok mellett fogok megöregedni.
-Főzz! – húzott föl a karomnál fogva a kanapéról, majd nekivágott a falnak.- Vendégeink lesznek – mosolygott gonoszul.
-Na és kik?
-Ne kérdezősködj! Csak főzz! Ha nagyon tudni akarod a srácokat hívtam át.
Mi? A srácokat? Hisz nem is ismernek. Érdekes vacsorának nézünk elébe – gondoltam magamban. Mit volt mit tenni, nekiálltam a vacsorának. Legszívesebben ciánt kevertem volna David adagjába, még sem tettem. Megérdemelné, hogy bosszút esküdjek ellene, de nem. Nem vagyok olyan típus. Miután elkészültem a vacsorával bevonultam a szobámba, hogy átöltözzek. Nem lenne illendő kinyúlt pólóban és szürke sztreccs nadrágban fogadni őket. Semmi kedvem ehhez az egészhez, de engedelmeskednem kell. Nem élném túl, ha baja esne Norbertanak. A tükör előtt álltam, egy fekete és egy krémszínű ruha közt vacilláltam.
-Csinosnak kell lenned – lopózott mögém David, a tükrön keresztül tartottuk a szemkontaktust. Belecsókolt a nyakamba, aminek következtében kirázott a hideg.
-Undorító vagy.
-Ne túlozzuk el. Egyébként a krémszínű jobban állna – kacsintott, majd eltűnt. Dühösen vágtam földre az általa említett ruhát. Azért sem azt veszem fel! Karomon a fekete darabbal indultam be a fürdőbe. Lezuhanyoztam, hajat mostam, kisminkeltem magam, majd felöltöztem.
Vedd fel a születésnapodra kapott gyémánt fülbevalót! – utasított.
-Azt már nem! Soha az életben nem rakom a fülembe azt a szemetet!

-Rendben. Ez esetben… - indult el a gyerekszoba felé. Keze már a kilincsen volt, mikor elálltam az útját. Térdre ereszkedtem, összekulcsolt kezeim arcom elé emeltem, így könyörögtem neki.
-Kérlek, kérlek őt ne! Jól van – sóhajtottam. – Felveszem! Sőt, felveszek bármit, amit akarsz, csak ne bántsd! – már-már elsírtam magam.
-Ezt már szeretem. Ne hisztizz már! Állj föl és nyugodj le végre! A srácok mindjárt megérkeznek, és nem szeretném, ha rájönnének valamire.
Kedvetlenül léptem be a szobámba, hogy előkeressem a már hónapok óta fiókban porosodó fülbevalót. Akkor ajándékozta nekem, mikor összejöttünk. Pár rendezvényen, ünnepen viseltem, de mindig is utáltam. Csúnya volt, és nehéz. Meg amúgy is: tőle kaptam, és ez épp elég ok arra, hogy ne ékeskedjen állandóan a fülemben. Csengőszót hallottam, pár másodperccel később, pedig vidám hangokat. Miután mindkét fülbevalót beraktam, a tükörképemre pillantottam, fülem mögé tűrtem egy hajtincset, majd egy sóhajtás kíséretében kiindultam a nappaliba. A négy srác már a kanapén ült, épp nevettek valamim. David az egyszemélyes fotelon ült. Mögé lopóztam, átöleltem a nyakát, majd puszit nyomtam az arcára. Utáltam ezt játszani… de muszáj.
-Á, Reli, drágám – húzott az ölébe. – Srácok, végre elérkezett a pillanat, hogy megismerjétek a menyasszonyomat – mosolygott rám.
-Sziasztok! Relinda Schwarz vagyok, de inkább csak Reli, esetleg Linda – kezet fogtam az összessel. Kicsit meglepődtek, gondolom nem ilyen kaliberű lányt vártak.
-Hány éves is vagy? – érdeklődött Gustav.
-Öreg, ne már! – lökte oldalba Georg.
-Semmi baj. Egyébként 19.
-19? Az igen! És miért pont David? – faggatózott tovább.
-Szeretem őt.

Kezdtem kínosan érezni magam, és szerintem nem csak én. David szerencsére vette a lapot.
-Öhm, akkor hozom a bort- állt föl alólam. Pár másodpercig cipőm orrát bámultam, majd tenyereim halkan összecsapva felálltam.
-Kérlek, gyertek velem! – invitáltam őket az étkezőbe.  David hamarosan beállított két üveg, márkás pezsgővel. Közte és Bill között foglaltam helyet. Velem szemben Tom ült, aki Georg és Gustav szomszédja volt. Nem kedvel az a srác. Talán azt hiszi, David pénzére hajtok. Bezzeg ha tudná az igazságot. Koccintottunk, a srácok beszéltek pár szót az új albumról, David pedig a turnét emlegette. Két hónap múlva lesz esedékes.
-Drágám! – fogta meg a kezem. – Tudom, idáig egyszer sem kértelek ilyesmire, de most, hogy megismerkedtél a fiúkkal, és jegyesek vagyunk, szeretném, ha velem tartanál a turnén! – mosolygott rám. Köpni- nyelni nem tudtam. Mit akarhat ez a rohadék? Idáig mindig az anyja „vigyázott” rám, nem tudom, miért nem mehetne ez továbbra is így. Éreztem, hogy egyik másodpercről a másikra az összes vér távozik fejemből.
-Öhm… akkor én hozom az előételt! – álltam fel, majd sokkos állapotban indultam a konyhába. Remegő kézzel vettem elő a tányérokat, kapkodtam. Megszűnt létezni számomra a külvilág, még azt sem vettem észre, hogy valaki mögém állt. Megugrottam, mikor hátrafordultam.
-Huh! Megijesztettél! – mosolyogtam kényszerülve Billre.
-Bocsi, nem akartam.
-Semmi baj, csak, had indítsam újra a szívem!
-Igazából csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, hol a mosdó. David telefonál – nevetett.
-Kimész a folyosóra, jobbra a második ajtó.
-Köszi – mosolygott rám.
-Ugyan!
-Egyébként jól érzed magad? Falfehér vagy.
-Jól vagyok, köszönöm. – legszívesebben most azonnal kitálaltam volna neki mindent, és sírva könyörögtem volna, hogy segítsen… De nem lehet.
-Rendben. Akkor én megyek is, köszi még egyszer.
Sóhajtva dőltem a konyhaszekrénynek. A vacsora hátralévő része szinte simán ment. SZINTE! David és a srácok folytatták beszélgetésüket. Nem nagyon figyeltem, csak akkor ébredtem fel, mikor meghallottam a következőt:
-Szóval mikor lesz az esküvőtök? – tudakolta Georg vigyorogva.
-Hamarosan.
-Nem most –vágtuk rá különböző válaszunkat szinte egyszerre. Mindenki kérdő tekintettel bámult… leginkább rám. – Úgy értem, azért szeretnék várni kicsit, mert apám betegeskedik – javítottam ki magam. Nem is tudom hányadik hazugságom volt az este folyamán… Körülbelül fél éve nem láttam a szüleim. – Igaz drágám?
-Jaj, persze! Hogy is felejthettem el – nevetve kapott fejéhez. – Mindenesetre egy biztos: ti lesztek az elsők, akiknek kiküldjük a meghívókat!
-Reméltem is! Imádom a lagzikat… sok pia, csinos és szingli koszorúslányok, ereszd el a hajamat hajnalig! – hangoskodott Tom. Belemosolyogtam a desszertembe. Igazság szerint szégyelltem rájuk nézni. Rendesen viselkednek velem én… vagyis mi pedig átverjük őket. Ez nem fair. Úgy éreztem, ha rájuk nézek, mindent kiolvasnak majd a szememből és lőttek az egésznek. Akkor pedig David rajtam és a kicsin bosszulja meg az egészet.  Csak éjfél után indultak haza, mégis úgy éreztem, a kelleténél gyorsabban telt az idő… ismét egyedül maradtam Daviddel.
-Rendes lány voltál – vigyorgott rám. – Ezért jutalmat érdemelsz!
-Ma már említettem, hogy gusztustalan vagy? – fintorogva hagytam ott a sok mosatlannal. Norberta szobája felé igyekeztem. Békésen aludt a kiságyában.

vágjunk bele!