TOKIO HOTEL - ICH WILL FREI SEIN!

1. rész

Vannak, akik elégedetlenek az élettel. Igen, én is ezt a tábort erősítem körülbelül 2 éve, akkor megismertem David Jost-ot. Hogy ki ő? A vőlegényem. Gondolom nem érted a problémám. Ez esetben nincs más hátra, mint az előre! Relinda Schwarz a becsületes nevem, a barátnőimnek, családtagoknak csupán Reli, esetleg Linda. 19 éve születtem Berlinben. Davidnek Erika mutatott be, az unokahúga. Nekem pedig a legjobb barátnőm. Első látásra szerelem volt a javából, legalábbis az én oldalamról. Hiába a majd’ 20 év korkülönbség, megtetszett. A sors úgy hozta, hogy ismét találkozzunk egy partin. Borozgattunk, táncoltunk, elkérte a telefonszámom. Megadtam neki, mégis mit tettem volna? Két hétig nem keresett, kezdtem kétségbe esni. A harmadik héten azonban megtört a jég: elhívott kávézni. Örömmel igent mondtam, úgy, mint a soron következő 10 randira is. Fél évre az első találkára megkért, hogy legyek a barátnője. Büszkén mutogatott mindenkinek, a Tokio Hoteles srácokat azonban a mai napig nem láttam élőben. Talán fél, hogy segítséget kérnék tőlük. Erre majd visszatérek később. Kapcsolatunk harmadik hónapjában összeköltözünk, majd mikor fél évesek voltunk megkérte a kezem. Idáig volt felhőtlen a boldogságom. Hogy azóta mi van? Maga a pokol. Találkoztam az egyetemen egy sráccal, Bennel.  Jóba lettünk… talán túl jóba. Egy aprócska csók is elcsattant köztünk. Mikor David rájött, hogy megcsaltam, hatalmas jelenetet rendezett, nem csak Bent, de engem is megvert. Igen, bántalmazott. Föl akartam jelenteni, el akartam hagyni. Nem tehettem. Megfenyegetett, ha bárkinek is szólok, megöli a megboldogult nővérem gyermekét, akit mi nevelünk. Újabb rejtély? Bizony. Drága nővérkém, Augustina… Egy éve halt meg, elütötte egy autó a bár előtt, ahol dolgozott. Egy csodálatos kisbabát hagyott maga után, Norbertat. Mivel az élettársa még akkor elhagyta, mikor kiderült, hogy várandós, a szüleink pedig nem álltak vele szóba, hozzánk került a csöppség. Annyiszor próbáltam már elmenekülni vele, de ez lehetetlen. David – ha elmegy itthonról – bezárja a gyermekszobát. Ilyenkor az anyját hívja át, hogy foglalkozzon a picivel. Ő sem segít, olyan, mint a fia. Azt hiszem, emellett a mocsok mellett fogok megöregedni.
-Főzz! – húzott föl a karomnál fogva a kanapéról, majd nekivágott a falnak.- Vendégeink lesznek – mosolygott gonoszul.
-Na és kik?
-Ne kérdezősködj! Csak főzz! Ha nagyon tudni akarod a srácokat hívtam át.
Mi? A srácokat? Hisz nem is ismernek. Érdekes vacsorának nézünk elébe – gondoltam magamban. Mit volt mit tenni, nekiálltam a vacsorának. Legszívesebben ciánt kevertem volna David adagjába, még sem tettem. Megérdemelné, hogy bosszút esküdjek ellene, de nem. Nem vagyok olyan típus. Miután elkészültem a vacsorával bevonultam a szobámba, hogy átöltözzek. Nem lenne illendő kinyúlt pólóban és szürke sztreccs nadrágban fogadni őket. Semmi kedvem ehhez az egészhez, de engedelmeskednem kell. Nem élném túl, ha baja esne Norbertanak. A tükör előtt álltam, egy fekete és egy krémszínű ruha közt vacilláltam.
-Csinosnak kell lenned – lopózott mögém David, a tükrön keresztül tartottuk a szemkontaktust. Belecsókolt a nyakamba, aminek következtében kirázott a hideg.
-Undorító vagy.
-Ne túlozzuk el. Egyébként a krémszínű jobban állna – kacsintott, majd eltűnt. Dühösen vágtam földre az általa említett ruhát. Azért sem azt veszem fel! Karomon a fekete darabbal indultam be a fürdőbe. Lezuhanyoztam, hajat mostam, kisminkeltem magam, majd felöltöztem.
Vedd fel a születésnapodra kapott gyémánt fülbevalót! – utasított.
-Azt már nem! Soha az életben nem rakom a fülembe azt a szemetet!

-Rendben. Ez esetben… - indult el a gyerekszoba felé. Keze már a kilincsen volt, mikor elálltam az útját. Térdre ereszkedtem, összekulcsolt kezeim arcom elé emeltem, így könyörögtem neki.
-Kérlek, kérlek őt ne! Jól van – sóhajtottam. – Felveszem! Sőt, felveszek bármit, amit akarsz, csak ne bántsd! – már-már elsírtam magam.
-Ezt már szeretem. Ne hisztizz már! Állj föl és nyugodj le végre! A srácok mindjárt megérkeznek, és nem szeretném, ha rájönnének valamire.
Kedvetlenül léptem be a szobámba, hogy előkeressem a már hónapok óta fiókban porosodó fülbevalót. Akkor ajándékozta nekem, mikor összejöttünk. Pár rendezvényen, ünnepen viseltem, de mindig is utáltam. Csúnya volt, és nehéz. Meg amúgy is: tőle kaptam, és ez épp elég ok arra, hogy ne ékeskedjen állandóan a fülemben. Csengőszót hallottam, pár másodperccel később, pedig vidám hangokat. Miután mindkét fülbevalót beraktam, a tükörképemre pillantottam, fülem mögé tűrtem egy hajtincset, majd egy sóhajtás kíséretében kiindultam a nappaliba. A négy srác már a kanapén ült, épp nevettek valamim. David az egyszemélyes fotelon ült. Mögé lopóztam, átöleltem a nyakát, majd puszit nyomtam az arcára. Utáltam ezt játszani… de muszáj.
-Á, Reli, drágám – húzott az ölébe. – Srácok, végre elérkezett a pillanat, hogy megismerjétek a menyasszonyomat – mosolygott rám.
-Sziasztok! Relinda Schwarz vagyok, de inkább csak Reli, esetleg Linda – kezet fogtam az összessel. Kicsit meglepődtek, gondolom nem ilyen kaliberű lányt vártak.
-Hány éves is vagy? – érdeklődött Gustav.
-Öreg, ne már! – lökte oldalba Georg.
-Semmi baj. Egyébként 19.
-19? Az igen! És miért pont David? – faggatózott tovább.
-Szeretem őt.

Kezdtem kínosan érezni magam, és szerintem nem csak én. David szerencsére vette a lapot.
-Öhm, akkor hozom a bort- állt föl alólam. Pár másodpercig cipőm orrát bámultam, majd tenyereim halkan összecsapva felálltam.
-Kérlek, gyertek velem! – invitáltam őket az étkezőbe.  David hamarosan beállított két üveg, márkás pezsgővel. Közte és Bill között foglaltam helyet. Velem szemben Tom ült, aki Georg és Gustav szomszédja volt. Nem kedvel az a srác. Talán azt hiszi, David pénzére hajtok. Bezzeg ha tudná az igazságot. Koccintottunk, a srácok beszéltek pár szót az új albumról, David pedig a turnét emlegette. Két hónap múlva lesz esedékes.
-Drágám! – fogta meg a kezem. – Tudom, idáig egyszer sem kértelek ilyesmire, de most, hogy megismerkedtél a fiúkkal, és jegyesek vagyunk, szeretném, ha velem tartanál a turnén! – mosolygott rám. Köpni- nyelni nem tudtam. Mit akarhat ez a rohadék? Idáig mindig az anyja „vigyázott” rám, nem tudom, miért nem mehetne ez továbbra is így. Éreztem, hogy egyik másodpercről a másikra az összes vér távozik fejemből.
-Öhm… akkor én hozom az előételt! – álltam fel, majd sokkos állapotban indultam a konyhába. Remegő kézzel vettem elő a tányérokat, kapkodtam. Megszűnt létezni számomra a külvilág, még azt sem vettem észre, hogy valaki mögém állt. Megugrottam, mikor hátrafordultam.
-Huh! Megijesztettél! – mosolyogtam kényszerülve Billre.
-Bocsi, nem akartam.
-Semmi baj, csak, had indítsam újra a szívem!
-Igazából csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, hol a mosdó. David telefonál – nevetett.
-Kimész a folyosóra, jobbra a második ajtó.
-Köszi – mosolygott rám.
-Ugyan!
-Egyébként jól érzed magad? Falfehér vagy.
-Jól vagyok, köszönöm. – legszívesebben most azonnal kitálaltam volna neki mindent, és sírva könyörögtem volna, hogy segítsen… De nem lehet.
-Rendben. Akkor én megyek is, köszi még egyszer.
Sóhajtva dőltem a konyhaszekrénynek. A vacsora hátralévő része szinte simán ment. SZINTE! David és a srácok folytatták beszélgetésüket. Nem nagyon figyeltem, csak akkor ébredtem fel, mikor meghallottam a következőt:
-Szóval mikor lesz az esküvőtök? – tudakolta Georg vigyorogva.
-Hamarosan.
-Nem most –vágtuk rá különböző válaszunkat szinte egyszerre. Mindenki kérdő tekintettel bámult… leginkább rám. – Úgy értem, azért szeretnék várni kicsit, mert apám betegeskedik – javítottam ki magam. Nem is tudom hányadik hazugságom volt az este folyamán… Körülbelül fél éve nem láttam a szüleim. – Igaz drágám?
-Jaj, persze! Hogy is felejthettem el – nevetve kapott fejéhez. – Mindenesetre egy biztos: ti lesztek az elsők, akiknek kiküldjük a meghívókat!
-Reméltem is! Imádom a lagzikat… sok pia, csinos és szingli koszorúslányok, ereszd el a hajamat hajnalig! – hangoskodott Tom. Belemosolyogtam a desszertembe. Igazság szerint szégyelltem rájuk nézni. Rendesen viselkednek velem én… vagyis mi pedig átverjük őket. Ez nem fair. Úgy éreztem, ha rájuk nézek, mindent kiolvasnak majd a szememből és lőttek az egésznek. Akkor pedig David rajtam és a kicsin bosszulja meg az egészet.  Csak éjfél után indultak haza, mégis úgy éreztem, a kelleténél gyorsabban telt az idő… ismét egyedül maradtam Daviddel.
-Rendes lány voltál – vigyorgott rám. – Ezért jutalmat érdemelsz!
-Ma már említettem, hogy gusztustalan vagy? – fintorogva hagytam ott a sok mosatlannal. Norberta szobája felé igyekeztem. Békésen aludt a kiságyában.