TOKIO HOTEL - ICH WILL FREI SEIN!

#4

Igaz kicsit megkésve, de itt az új rész! Köszönöm a pontozást, kommenteket, továbbra is várom őket. ^^
Szóval...

-Igazad van haver, ez a csaj kibírhatatlan!
-Mi történt?

-Kimentem hozzá, meg akartam ismerni, de… áh, hagyjuk!
-Megismerni? Minek?
-A menedzserünk felesége lesz és… nem ártott volna jóban lenni vele, nem gondolod?
-Talán.
-Mindegy most már.
-Mondtam, hogy valami nem stimmel vele. Tuti David pénzére utazik.
-Ne beszéljünk róla, felhúztam magam.

Bántottak Bill szavai, de igazat mondott. Sajnálom, hogy köztünk már nem lesz barátság, viszont… jobb is így. Ha nem beszélünk, kevesebb az esélye annak, hogy elszóljam magam. Remek, a négy srácból már kettő utál. Gratulálok Relinda! Hamarosan eléred, hogy te légy a srácok szemében a gonosz mostoha… vagy legalábbis valami olyasmi. Reményvesztetten csatlakoztam a svédasztalnál habzsoló Tomhoz, hogy egyek valamit.
-Na, milyen a buli? – érdeklődött vigyorogva.
-Nagyon… jó. Ennél jobb már aligha lehetne – hangomban gúny élét véltem felfedezni, amit a srác szerencsére nem vett észre. 
-Én is jól érzem magam. Főleg úgy, hogy az a szőke gyakorlatos maca engem bámul egész este. Ennek szoba lesz a vége!
-Jézusom Tom! Eszünk! – nevettem. Jól éreztem magam vele, két perc alatt felvidított. – Most elvetted az étvágyam – tettem le a tányért.
-Akkor engesztelésképp megpörgethetem a leendő Frau Joshtot?
-Meg! – nyújtottam felé kezem.
Talán Tom és én egyszer barátok leszünk…

Az este tulajdonképp egész jól sikerült. Hajnali kettő körül értünk haza. Nem lepett meg a látvány, ami várt. Adelaida a fotelban ülve horkolt, Norberta, pedig a kanapén fekve rugdalózott.

-Vidd be, de azonnal! – kiabált rám David. Látni sem bírja. Felkaptam a kicsit és besétáltam vele a szobájába. Elaltattam, majd visszamentem a nappaliba. Szerencsére David anyja addigra már elment.
-Hogy érezted magad? – érdeklődött tündéri csevegő hangon.
-Szórakozz mással – mutattam be neki, mire hangosan felröhögött. – Fordulj fel! – csaptam magamra a szobaajtót. Átöltöztem, majd rögtön le is feküdtem. Ismét eltelt 24 óra. Olyan 24 óra, melyből körülbelül 30 perc volt elviselhető számomra. A Tommal töltött idő.

A következő egy hétben David egyszer sem éjszakázott itthon. Nem mintha bántam volna, sőt! Az album sikeresen elkészült, két hétre rá piacra is dobták. Hatalmas sikere lett. A viva szinte egész nap az új számokat játszotta, és be kell valljam: egy-kettő még számomra is hallgatható volt. Egy olyan ember számára, aki inkább a pop világában érzi otthon magát. A turné előtti másfél hónap kegyetlenül lassan akart eltelni. Davidnek semmi dolga nem akadt, egész álló nap engem terrorizált. Azt hiszem, a körülbelül 45 napból, ha felet egyedül tudtam lenni, akkor sokat mondok. Csupán Bill jött át egyszer pár órára. Ahogy az a srác nézni tud rám… Jézus! Ha tekintettel lehetne ölni, nyilvánvalóan már alulról szagolnám az ibolyát. Na de nem baj, engem sem kellett félteni. Egyszerűen visszagrimaszoltam rá, és kész. Még jó, hogy többször nem jött.  Az utolsó heteket Tommal és Georggal töltötte valahol a Karib-tengeren.
-Bepakoltál már? – nyitott be David a szobámba.
-Most fejeztem be. Már csak Norberta cuccai vannak hátra.